Sosem voltam nagy jóga gyakorló, de mióta terhes voltam és bébi beköltözött az életembe, nem sok fizikai és lelki gyakorlatra van időm. Persze lehet vitatni, hogy babával élni felér együtt élni egy zen mesterrel, meg az én igazi gyakorlatom most bébi. Meg lehet olyan menő dolgokat csinálni, hogy csak bébire összpontosítok, mint egy meditációra, de én csak úgy, simán, fáradt vagyok. Úgy 24 órában. Már 10 hónapos elmúlt és még mindig nem alussza át az éjszakát, de igazából az még nem is gáz, ami jobban lestrapál az az egész napos szolgálat és odafigyelés. Nincs szünet szinte egy percre sem, mert nagyon keveset alszik és azt is inkább csak ha tolom a baba kocsiban. De persze cuki és imádom átölelni és már vissza is ölel néha. De közben meg ha valamit rosszul csinálok, akkor meg ordít, mert hát szegény nem tudja másképp kifejezni a nem tetszését.
Na ezután a rövidke bevezető és egyben kitérő után akkor a tárgyra is térnék. Kb. 3 hónapja újra elmentem jógázni és annyira felemelőnek éreztem az órát, hogy jól meggyőztem az uram, hogy bizony nekünk el kell mennünk a tanárom jóga elvonulásos húsvéti hosszúhétvégjére. És mivel ember jófej, bele is ment, hogy amíg én jógázom ő babázik. Egy kisebb vagyont fizettem ki és a húsvéthoz közeledve egyre inkább rágtam magam, hogy mennyire is vagyok épelméjű, hogy most amikor épp nagyon kéne spórolni, slaslaslasla. De amint megállt a taxi a helyszín előtt és főleg amikor megnéztük a szobánkat, tudtam, hogy minden egyes pennyt megért a dolog. Egyrészt mindig is szerettem volna valami angol kastélyszállóban tölteni pár éjszakát, mésrészt nagyon is rémfért, hogy a testemmel is törödjek és a lelkemmel is. És hogy ne kelljen főzni, mosni, takarítnai. Itt mindent megkaptam. Reggel meditáció, majd reggeli, majd 2 órás jóga, majd pazar vegetáriánus ebéd, szabad idő 5-ig akkor egy 2 órás relaxációs gyakorlatos foglalkozás jóganidrával. szuper vegetáriánus vacsi és alvás. Szóval a helyszín lélekzetelállítóan szép. Egy Manor House, ami távol van mindentől, leginkább a rohanástól. Még internet sincs és telefon is csak ha te magaddal viszed a mobilod. Hatalmas kert, tehenekkel, tóval, kerttel, kertgazdálkodással, gyümölcsfákkal.
A szobánk egy költemény és a fürdőszoba akkora nagy, hogy itt nyert értelmet számomra a fürdőszoba szó igazi értelme, mert az tényleg egy külön szoba volt. Percekig csak nevetni tudtunk, hogy hova is kerültünk. A kastély csodás nyulgamat árasztott minden zugából. A könyvtár tele régi könyvekkel és sokszor azon kaptam magam, hogy azon merengtem vajon milyen lehetett hajdanán, amikor lovashintókkal közlekedtek. Eme csodának neve is van: Oxon Hoath.
Nade. Az első nap érkezéskor még annyira nagy volt az izgalom, hogy tökre nem tudtam a jógával mit kezdeni, még ki is jöttem az első óráról, mondván az már lefekvés idő Babszlinak. Másnap reggel a mindfulness, légzős technikát választottam, de nem voltam nagyon elájulva. A jóga szupi volt és délután a lazítás is. Szóval kezdtem belejönni. Harmadnap reggel a meditációra mentem inkább. És akkor visszacsöppentem abba, amit már olyan régen nem csináltam, hogy nem is tudtam hogy hiányzik. Üldögélni reggelente. Nem vagyok egy nagy meditáló. Sosem értettem, mit kéne csinálni, vagy mit nem. Ezért egy idő után csak reggeli üldögélésnek hívtam, a gyakorlatom. Volt, hogy közben követtem valamilyen technikát volt, hogy nem. Itt egy tibeti buddhizmus alapú meditálást követtünk. Aztán reggeli, jóga, ebéd, pihi, jóga. Na a jóga nidra odavágott újfent. Az előző nap valószínűleg bealudtam, mert nem emlékeztem semmire. Ezen a napon is jó úton voltam a bealváshoz, amikor is a jógatanárom azt mondta a technika közben, hogy "wake up in your body". Továbbra is feküdtünk becsukott szemmel és már nem emlékszem mik jöttek ezután, de arra világosan emlékszem, hogy az a kívánság született meg bennem, hogy teát akarok csinálni. Semmi mással nem akarok foglalkozni, mint hogy teát főzök. Azután még napokig élt bennem, hogy igenis megnyitom én azt a teázót itt Londonban, amiről oly régóta álmodozom. És még mindig úgy érzem hogy meglesz egy nap. Nem tudom hogyan, miből és hogyan, de eddig minden valóra vált. Amikor Londonba költöztem, több tervem is volt, de emlékszem ahogy egyszer valakinek azt mondtam, hogy majd itt veszek egy lakást. Nos, most szombaton beköltöztünk az első saját otthonunkba itt Londonban. NINCS lehetetlen. Vagy amikor itt maradtam single-ként 35 évesen, azzal a vággyal, hogy férjet és gyereket, családot szeretnék. És tessék 2 év múlva gyakorlatilag a semmiből lett egy családom. Ami most minden erőm felemészt. És nincs időm energiám reggel üldögélni. Fejlődni. Okoskodni. De majd arra is sor kerül újra. És nem is tudom, hogy mennyire fontos. Hogy mi van akkor ha ez az egész nem számít. Ha egyetalán nem számít, hogy babázol, hogy bulizol, hogy meditálsz vagy bepiálsz. Hogy minden csak időtöltés, hobby. És a lényeg, hogy közben jól érzed magad. A boldogságot nem kell keresni. Ott van mindig. Csak észre kell venni. Vagy nincs ott soha. Nincs mit keresni rajta. A boldogság egy állapot és mint ilyen elmúlik. Ahogy a rossz is. Meg talán majd a fáradságom is. A babám is felnő és én majd hiányolni fogom az esti rutint, ahogy leteszem őt aludni. Vagy hogy megetessem. Vagy hogy kicseréljem a pelenkáját. Vagy hogy csak figyeljek rá folyamatosan. A napjaim megszámoltattak. Nem sokára újra egy számítógép monitorját fogom lesni 8 órában és értelmetlen levelekre fogok válaszolni és értelmetlen telefon konferenciákon fogok próbálni valami értelmeset kinyőgni és közben arra gondolni, hogy mit csinál a kis babám a bölcsiben. Hm. Talán még is számít, hogy mit csinálok. Talán még sem mindegy, hogy mivel telik az időm. Ami olyan gyorsan szalad. Talán jobban tenném, ha megnyitnám a kis teaházam, ahol majd megáll az idő, ahogy a kannából a forró víz a teafűre folyik. Vagy ahogy az elsőt kortyintod az általam kevert teafű készítményből. Igen ez tetszene.
Olyan szinten nem bírtam betelni a helyszín szépségével, hogy egyfolytában csak fotóztam...
Na ezután a rövidke bevezető és egyben kitérő után akkor a tárgyra is térnék. Kb. 3 hónapja újra elmentem jógázni és annyira felemelőnek éreztem az órát, hogy jól meggyőztem az uram, hogy bizony nekünk el kell mennünk a tanárom jóga elvonulásos húsvéti hosszúhétvégjére. És mivel ember jófej, bele is ment, hogy amíg én jógázom ő babázik. Egy kisebb vagyont fizettem ki és a húsvéthoz közeledve egyre inkább rágtam magam, hogy mennyire is vagyok épelméjű, hogy most amikor épp nagyon kéne spórolni, slaslaslasla. De amint megállt a taxi a helyszín előtt és főleg amikor megnéztük a szobánkat, tudtam, hogy minden egyes pennyt megért a dolog. Egyrészt mindig is szerettem volna valami angol kastélyszállóban tölteni pár éjszakát, mésrészt nagyon is rémfért, hogy a testemmel is törödjek és a lelkemmel is. És hogy ne kelljen főzni, mosni, takarítnai. Itt mindent megkaptam. Reggel meditáció, majd reggeli, majd 2 órás jóga, majd pazar vegetáriánus ebéd, szabad idő 5-ig akkor egy 2 órás relaxációs gyakorlatos foglalkozás jóganidrával. szuper vegetáriánus vacsi és alvás. Szóval a helyszín lélekzetelállítóan szép. Egy Manor House, ami távol van mindentől, leginkább a rohanástól. Még internet sincs és telefon is csak ha te magaddal viszed a mobilod. Hatalmas kert, tehenekkel, tóval, kerttel, kertgazdálkodással, gyümölcsfákkal.
A szobánk egy költemény és a fürdőszoba akkora nagy, hogy itt nyert értelmet számomra a fürdőszoba szó igazi értelme, mert az tényleg egy külön szoba volt. Percekig csak nevetni tudtunk, hogy hova is kerültünk. A kastély csodás nyulgamat árasztott minden zugából. A könyvtár tele régi könyvekkel és sokszor azon kaptam magam, hogy azon merengtem vajon milyen lehetett hajdanán, amikor lovashintókkal közlekedtek. Eme csodának neve is van: Oxon Hoath.
Nade. Az első nap érkezéskor még annyira nagy volt az izgalom, hogy tökre nem tudtam a jógával mit kezdeni, még ki is jöttem az első óráról, mondván az már lefekvés idő Babszlinak. Másnap reggel a mindfulness, légzős technikát választottam, de nem voltam nagyon elájulva. A jóga szupi volt és délután a lazítás is. Szóval kezdtem belejönni. Harmadnap reggel a meditációra mentem inkább. És akkor visszacsöppentem abba, amit már olyan régen nem csináltam, hogy nem is tudtam hogy hiányzik. Üldögélni reggelente. Nem vagyok egy nagy meditáló. Sosem értettem, mit kéne csinálni, vagy mit nem. Ezért egy idő után csak reggeli üldögélésnek hívtam, a gyakorlatom. Volt, hogy közben követtem valamilyen technikát volt, hogy nem. Itt egy tibeti buddhizmus alapú meditálást követtünk. Aztán reggeli, jóga, ebéd, pihi, jóga. Na a jóga nidra odavágott újfent. Az előző nap valószínűleg bealudtam, mert nem emlékeztem semmire. Ezen a napon is jó úton voltam a bealváshoz, amikor is a jógatanárom azt mondta a technika közben, hogy "wake up in your body". Továbbra is feküdtünk becsukott szemmel és már nem emlékszem mik jöttek ezután, de arra világosan emlékszem, hogy az a kívánság született meg bennem, hogy teát akarok csinálni. Semmi mással nem akarok foglalkozni, mint hogy teát főzök. Azután még napokig élt bennem, hogy igenis megnyitom én azt a teázót itt Londonban, amiről oly régóta álmodozom. És még mindig úgy érzem hogy meglesz egy nap. Nem tudom hogyan, miből és hogyan, de eddig minden valóra vált. Amikor Londonba költöztem, több tervem is volt, de emlékszem ahogy egyszer valakinek azt mondtam, hogy majd itt veszek egy lakást. Nos, most szombaton beköltöztünk az első saját otthonunkba itt Londonban. NINCS lehetetlen. Vagy amikor itt maradtam single-ként 35 évesen, azzal a vággyal, hogy férjet és gyereket, családot szeretnék. És tessék 2 év múlva gyakorlatilag a semmiből lett egy családom. Ami most minden erőm felemészt. És nincs időm energiám reggel üldögélni. Fejlődni. Okoskodni. De majd arra is sor kerül újra. És nem is tudom, hogy mennyire fontos. Hogy mi van akkor ha ez az egész nem számít. Ha egyetalán nem számít, hogy babázol, hogy bulizol, hogy meditálsz vagy bepiálsz. Hogy minden csak időtöltés, hobby. És a lényeg, hogy közben jól érzed magad. A boldogságot nem kell keresni. Ott van mindig. Csak észre kell venni. Vagy nincs ott soha. Nincs mit keresni rajta. A boldogság egy állapot és mint ilyen elmúlik. Ahogy a rossz is. Meg talán majd a fáradságom is. A babám is felnő és én majd hiányolni fogom az esti rutint, ahogy leteszem őt aludni. Vagy hogy megetessem. Vagy hogy kicseréljem a pelenkáját. Vagy hogy csak figyeljek rá folyamatosan. A napjaim megszámoltattak. Nem sokára újra egy számítógép monitorját fogom lesni 8 órában és értelmetlen levelekre fogok válaszolni és értelmetlen telefon konferenciákon fogok próbálni valami értelmeset kinyőgni és közben arra gondolni, hogy mit csinál a kis babám a bölcsiben. Hm. Talán még is számít, hogy mit csinálok. Talán még sem mindegy, hogy mivel telik az időm. Ami olyan gyorsan szalad. Talán jobban tenném, ha megnyitnám a kis teaházam, ahol majd megáll az idő, ahogy a kannából a forró víz a teafűre folyik. Vagy ahogy az elsőt kortyintod az általam kevert teafű készítményből. Igen ez tetszene.
Olyan szinten nem bírtam betelni a helyszín szépségével, hogy egyfolytában csak fotóztam...
 |
| Boldog nyulat! |
